annyira rohadtul nem könnyű ez így. saját magadnak iszonyú kemény szabályokat állítani, majd azokat betartani. és az első: nem keresed, majd jön, ha szüksége van rád. azt gondolná gyanútlanul az ember, szép és jó dolog, ha két ember úgy beszélget, hogy egészen egymásba feledkezik... és pont ezért nem beszélgetünk, te nem engeded meg magadnak, hogy belém feledkezz. már nem.
hiányzol. én meg várok csendben. te tudod milyen várni, azt hiszem. talán, ha egy pillanat is sok valaki nélkül, akkor már teljesen mindegy perceket, órákat, napokat, hetet, hónapokat, éveket, vagy életeken át kell várni, csak a test szenved. én pedig azt játszom, hogy jól vagyok, és tudok hidegen is beszélgetni, mintha teljesen más lennék.
