shangrila

mindig kerestem egy érzést. az álmaimból ismertem. kerestelek az álmaimban, a végtelenben, magamban, ezt az érzést akartam megtalálni, megérteni és elmondani hogy létezik. és érezni. hány éjszakán át, és mennyi mindent megtéve érte... és amikor már úgy éreztem mindent…

olyan jó hogy vagy és ilyen vagy. te valahogy mindig jobbá teszel engem tündér. látod most is egyetlen szavad vagy mondatod  elég volt :) megnyugodtam. és ezt az előbb meg is írhattam neked :) köszönöm hogy vagy. és azt hiszem tudod is mennyit jelentesz nekem. édes tündér :)

nemtudom mikor voltam ennyire szarul.és egyre rosszabb. és azért is bűntudatom van h ezt ide leírom. ne olvasd el ezt most légyszíves tündér, de egyszerűen muszáj valahogy megbeszélnem veled, még ha csak itt is, ilyen furcsán, ahogy itt "beszélgetek" veled. nehéz most…

talán egyszer majd beszélgetünk erről az időről. csak kibírom addig valahogy :)szeretlek tündér

kikapcsolom a gépet asszem, ide sem szabadna írnom.

nem kellett volna ennem, most h kajáltam egyszer tegnap, meg egyszer ma is, sokkal nehezebb. amig nem ettem sokkal inkabb tudtam nem szolni és úgy csinálni mintha nem lennék. most sokkal nehezebb. igyekszem némán megőrülni :) ne haragudj tündér, kérlek, hogy néha nem bírok kussban…

valahogy pont azt kéred h ne legyek olyan amiért szeretsz... hogy ne érezzem a lelked, ne halljam ahogy kér h ne hagyjam a gondolatok közé veszni, hogy segítsek hogy élje az életet, hogy merjél olyan lenni amiylen legbelül vagy és úgy szeretni, ahogyan a vágyaidban... hogy viselkedjek…

azt hiszem vannak dolgok amikről nem szabad most írnom. minden pillanatban érezlek.nagyon nagyon fáradt vagyok. muszáj volt néha írnom neked, ne haragudj, tündérannyira szeretném ha most beszélgethetnénk

azt mondod tegyem azt amiről úgy érzem, hogy tennem kell... és ha ezt érzem tündér, hogy ezt kell tennem? hogy úgy érzem nem szabadna hagynom hogy magadat kínozd? hogy gondolkodj mindenen, amit elég ha érzel? ha úgy érzem segítenem kell, mert a lelked hív a kétségek és falak…

nehéz lenne szavakká formálni... annyira tele van veled a szívem, a lelkem tündér... szinte csordultig... nem tudom leírni, elmondani... de azt hiszem te tudod... köszönöm. tényleg nincsenek már szavak. és mégis megpróbáljuk majd egymásnak elmondani :) és sikerül :)álmodj szépet…

minden él és lélegzik. a színek a belső lüktetés ritmusára hullámzanak. felsóhajtanak az árnyékok a falakon. ma újra sikerült. utazom. lassan sodródom a végtelen mintáiban. időtenger. gondolat-óceán. talán a gondolat maga az idő, egyetlen pillanatban maga a pillanat és az…

tegnap éjjel voltak olyan idoszakok, amikor azt hittem vége, túl sokáig feszítettem. nem is tudom milyen érzés volt. ma teljesen más, nincsen az a furcsa izomremegés vagy mi, ami tegnap. érzem, hogy valami azért nem tökéletes a testtel, de távoli, lényegtelen dolognak tűnik. csak…

nem szabad léteznem.így hal meg a világ.isten velünk :)minden igaz volt.

                              lassan mar aludni kellene...

a tudat az éned azon része, amellyel szavakkal gondolkodsz, amivel ezt olvasod, amire ébren többnyire úgy gondolsz: én vagyok. a tudatod a valahol a testedben, az agyadban, vagy ahhoz közel. azt hiszem valahogy úgy kapcsolódnak, hogy az agynak vannak (nem igazán van rá nem hülye szó)…

minden pillanatban érzem, hogy hiányzol.tudod milyen nem veled lenni?meg kellene tanulnom levegő nélkül lélegezni, szárnyak és ég nélkül repülni, a lelkem nélkül élni.hogyan akarhatnám?nem találok szavakat még mindig arra ami kettőnk között van, ami együtt vagyunk. mindent…

a test kész. és bízom az amazóniai indiánok bölcsességében.szedtem neked gyöngyvirág. szeretlek a gyöngyvirágillatban is.

 itt vagyok, tündér.nem is tudom, hogyan mondjam el... azt mondtad túl merészen hiszek... én azt hiszem, csak igazán... és nem tudok nem hinni abban amit érzek, amit tudok, amit értek, ami minden pillanatban velem van: te, tündér. és ami mi ketten vagyunk. és megyek a…

utazom.ha nem érnék vissza, vagy nem úgy: szeretlek, és bocsásd meg nekem. és a következő életben találkozunk.

folyamatosan álmodom. olyan távol vannak a hétköznapok. nem múlik... látod? érzed? azt hiszem hamarosan utazom... talán ma este vagy holnap... szép amit adtál nekem... könnyű vagyok, lebegek, és álmodom

lebegek csendesen a semmiben, látod nem múlt azóta sem... már nyugodt vagyok, erős, és biztos és már nem kapálózik a test, már csak mosolygok a kísértésen ami tegnap még próbálkozott amikor ételt osztottam, akkor le kellett még győzni, ma már nincs ilyen, csak mosolygok.…

...

talán tényleg nem szabad már leírnom... még így sem szólhatok már többet, hogy akkor látod, ha te kereselnem tudom mi történik...

egyfolytában rád gondolok, és semmi másra nem tudok figyelni. próbálok rájönni mit és hogyan kellene tennem... beszélnek hozzám, szinte nem is hallom, képtelen vagyok rászorítani magam, hogy foglalkozzak bármivel is. lázas vagyok, a testem görcsöl, ráz a hideg, és csak keresem a…

nem tudom hova hajszolnak a gondolatok és nem tudom mi lesz a vége. nem tudom mitől félek pontosan, és, hogy ez félelem-e. olyan dolgokat próbálok megfogni és átadni is talán, amik talán nem is leírhatóak, érzéseket mesélnék, amikre nem ismerem a szavakat. amik vannak? szerelem.…