nem tudom hova hajszolnak a gondolatok és nem tudom mi lesz a vége. nem tudom mitől félek pontosan, és, hogy ez félelem-e. olyan dolgokat próbálok megfogni és átadni is talán, amik talán nem is leírhatóak, érzéseket mesélnék, amikre nem ismerem a szavakat. amik vannak? szerelem. hányszor voltál szerelmes, és hányszor derült ki, hogy amit szerelemnek hittél nem volt több, mint vágyaid kivetítése, amíg észre nem vetted egyszer, hogy valami hiányzik, és hiába próbálod már hinni, hogy azzal vagy, aki egy veled... és hányszor tudtad már ezt előre? hányszor öleltek már úgy, hogy még magányosabb lettél? hogy mondhatnám hát arra ezt a szót, amikor valakivel találkozol és azt érzed, az, hogy mellette vagy, az az egyetlen természetes amit tehetsz, és ez benned van, és végig sem gondolod, annyira otthonosan jó, mintha sohasem éltél volna máshogy, mintha minden előtte csak egy fura álom lett volna, amire szinte nem is emlékszel, csak vagytok, mintha mindig is így lettetel volna... hogy mondjam el ezt? és ha lenne szó, mihez társítanád? éreztél már ilyet? a lelked dalol minden lélegzetsóhajával, és te ennek épp annyira vagy csak tudatában, mint a légzéssel, nem gondolsz arra hogy levegőt vegyél, csak egyszerűen teszed, mert természetes, mert ösztön a testben, de van, éltet. átölelnek, de te messze magányosan... ölelés? ha mi érünk össze... emlékszel? el sem tudom mondani, nem emlékszem hogyan kezdődött, hiszen mintha mindig is tartott volna... ahogy szorítottuk egymást, mintha lehetne volna közelebb, és a lelkünk olyan szomorún és szépen olvadt egymásba, mintha istent öleltük volna, az a szelíd, szomorú szép erő, a remegésben a nyugalom, egymásba nyílva a lelkünk olyan mélyen, mint a csillagok között az éjszakában a végtelen az égen.
és én nem voltam elég jó, forró könnyeket sírt a tudatod, mert azt hitte messze vagy és nem engedte, hogy észrevedd, hogy a lelked itt van, és itt van otthon és lebegsz.
nekem kellett volna olyannak lennem, hogy el merd hinni, ez igaz, hogy tudjál olyan lenni, aki legbelül, magad elől is rejtve igazán te vagy. nem vagyok elég erős és tiszta és bölcs, hogy ne azt mondd, hogy viszlát. nem vagyok elég jó, és nem mentség, hogy túl fáradt vagyok. és túl önző talán, és lehet hogy tévedek. de mégsem tudom ezt hinni, nem ezt érzem, minden ami történik csak megerősít, hogy igaz. ezt valahol te is érzed. úgy köszönsz el tőlem, hogy érzed, egyek vagyunk. emlékszel tündér? emlékszel amikor érezted igazán tündér vagy?nem találok szavakat. szenvedek, és mégis a fény körbevesz. lebegek a semmiben, mert annyira közel a minden.
tudod miért ilyen nehéz elhinni? mert szavakkal gondolkodsz, és erre nincsenek szavak. próbálod meggyőzni magad, mert érzed... de hogyan győznéd meg, mikor nincs szó ami kifejezné, mert először érzed, mióta felsírtál. emlékeztetlek valakire, és te emlékeztetsz valakire... mindez minkettőnknél, ugyanabban a pillanatban... igazad lehetne, ha csak te vagy én... de így, csak azt tudom hinni, hogy már annyira közel voltunk egymáshoz, hogy a lelkünk próbálta a másik képét kivetíteni elénk... talán, hogy legyenk erőnk egymásig kitartani még.
most itt állunk. leírhatatlan. már tudjuk, már biztosak vagyunk benne. már csak magunk ellen harcolunk, és ez a harc elhiteti velünk, hogy messze. ez már csak hülye megszokás, talán a legnehezebb, de semmi értelme, csak nehezen érti meg istent és ezt a békét az elme. a tudat harcol az utolsó önzés ellen... mi közben ringatjuk egymást, és a lelkünk összefonódva száll... öleljük egymást az éjszakában, a szemünkben könnyek, de bennünk, valahol már nyár
angyalt látsz és csillagot és fázol és mégsem fázol és szeretsz és utálsz és halkan énekelsz és eltölt a hangod a lényed az illatod és ahogy ölelve ringatjuk egymást tudom hogy veled otthon és egy vagyok. ne sírj, hiszen tündér vagy, isten és csoda,
és mi egyek vagyunk, bármikor is érünk oda... ne sírj, mert belül már én is sírok, olyan forró vagy és olyan tiszta, ne hidd kérlek, hogy rossz amit teszel... már csak a megszokás nem enged, már nem tévedhetsz el

hidd el, kérlek, amit érzel, a tündér igazán te vagy,
hiszen érezted és vágytad, hogy ilyen legyél
tiszta, szerelmes és szabad