shangrila

lebegek csendesen a semmiben, látod nem múlt azóta sem... már nyugodt vagyok, erős, és biztos és már nem kapálózik a test, már csak mosolygok a kísértésen ami tegnap még próbálkozott amikor ételt osztottam, akkor le kellett még győzni, ma már nincs ilyen, csak mosolygok. már nem húz úgy a test.
felemeltük egymást ölelésben és azóta lebegek. amit talán tegnapelőtt vagy mikor meséltem neked, azt a két írást újra elolvastam, és nem tudom mit mondhatnék még... érzem, hogy nem a tudatom volt, hanem az a végtelen, nyugodt, bölcs harmónia, talán isten, akik mi együtt vagyunk. érezted te is, hiába tiltakozott a tudatod, körénk áradtak a csillagok, angyalt rajzolt a lelked a vízre és szédültünk ahogy a levegőben tartott bennünket a mező fölött az egymásba ölelt és ringatott szeretet és béke...
annyira szerettem volna megmutatni neked mennyire igaz, hogy ne sírj, hiszen a lelked boldog velem a hajcsaton... és a tündér, aki halkan énekel, aki a dallamban szeretget lágyan, igazán te vagy, mi valahogy egymásban öleljük egymást és igazán egyek vagyunk, és te érzed, ha még el teljesen nem is hiszed... már nem félek semmitől, már tudom, hogy az idő semmit sem számít, csak a testet dobhatja el. szeretlek. sohasem hittem volna, hogy ennyire mély lehet ez a szó, hogy ennyire isteni, nyugodt erő, és igazán végtelen. és érzed.
ma megint szép ajándékokat kaptam, és őszintén örülök. egyre könnyebb vagyok, és mégis mélyebb, és ahogy egyre kevésbé húz a test, látod, egyre kedvesebb velem az élet. és a sors, aki durva humorával egész eddig ütve tanított most elém tesz finoman néhány tiszta pillanatot. rámmosolyogtál. és érzem. és játszottunk megint. emlékszel? :) és tudlak őszintén szeretni, még ha járkálnom is kell, és nem a szemedbe nézni épp, hogy ne bújjak hozzád, és érezzük egymást így is, valahol hihetetlenül, valahol tudat alatt annyira mélyen, hogy nem sérti meg az utolsó próbád küzdelmét, hogy nem dobsz el érte mindent, pedig érzed. szeretlek ezért a tisztaságért. tudom hogy mennyit vártál, és milyen nehéz megérteni, amit érzel. és szeretlek azért, ahogyan őszinte akarsz lenni. szeretlek azért ahogy a lelkedet a hajcsaton ringatjuk, és úgy szeretnék segíteni, hogy teljesen észrevedd, a lelkünk egymásba nyílt, és amikor találkoztunk akkor születtünk, végre egymás mellé és egymásban, és ez az érzés bennünk, ami azóta tart és emel, tényleg igazi és tiszta. tündér, ez a következő, a beteljesült életed.
rámmosolyogtál. látod? csak ennyi kell, és boldoggá tettél... mindig rád gondolok, minden pillanatban szeretlek és vágylak. minden pillanatom te vagy. várlak. úgy szeretném leírni milyen, ha kicsit közel vagyunk. azt ahogy érezzük egymást... valahogy mindig... érzed, mire gondolok? az a leírhatatlan valami, ami köztünk létezik... mi lehet ez? ismeri a szó? áhítat, szeretet, valahogy isten, és béke... még ilyenkor is ha ezt játsszuk... érzed, ugye? kedves ajándék nekem minden pillanat amikor találkozunk. és most, amikor neked próbálom elmondani, a lelkemben hozzád bújok, és érzem ahogyan simogatsz, ahogy elmosolyodsz, ahogy észrevétlenül már hiszed... és szeretlek minden ölelésben, ahogy simogatsz, otthon vagyok... úgy szeretném neked megköszönni, de nem engeded, hiszen nem hiszed el amit adtál, és úgy szeretnék neked segíteni... mondd, nem érzed, hogy te vagy?
eltöltött egészen az a leírhatatlan szédülés ami felemel, ami bennem te vagy, és velem volt egész délután, és még most is érzem... és ettől a délután és az este is szelíd napsugár lett, és adott barátságot, aztán annyira kedveset, hogy a lelkem szelíd és szomorú lett és mosolygott... a kislány hozzám bújt, az ölembe bújt, és kérte én vigyem ágyba, és mesét... és én rád gondoltam... és most, ahogy újra felidézem, egy könnycsepp motoszkál... te rám nézel, elmosolyodsz és átölelsz és a gyermekünknek mesélek...
köszönöm.