a tudat az éned azon része, amellyel szavakkal gondolkodsz, amivel ezt olvasod, amire ébren többnyire úgy gondolsz: én vagyok. a tudatod a valahol a testedben, az agyadban, vagy ahhoz közel. azt hiszem valahogy úgy kapcsolódnak, hogy az agynak vannak (nem igazán van rá nem hülye szó) valamilyen csatlakozó kapui a tudat, a lélek és a test felé. ha a testet addig feszítem, amíg eloldódik néhány, a testet a tudathoz kapcsoló szál, a felszabaduló kapukhoz pedig a lélek fonhat sugarakat. persze ezeket a szálakat más is eloldhatja többé-kevésbé valamiylen mértékben. félálomban meditálva, ahogy ellazítod a tested szintén elold néhányat, ilyenkor is teljesebb kapcsolatra képes a lelked a tudatoddal. ezek a kapuk, szálak, kapcsolatok talán a legfinomabb szövetek ebben a térben, valahol a világok határán egybefonódó lélek-szálak, és a testben az idegpályákon rohanó elektronok, a kapukat nyitó molekulák. mint a szinte határ nélkül egybeolvadó színek egy távolról mégis tiszta képben.
lehet egy illat, ami elold egy szálat, egy emlék, ahogy az ideghálón átszalad, és egy elszabadult elektron kaput nyit, és a lelkedig ér el az a pillanat. vagy egy templom csendje. tudatod visszhangjával suttogott ima, vagy virágon átragyogó csillagfény, vagy ha letérdelsz,a fűszálak között a meginduló élet, a szirmon rezdülő lepkeszárny fölött virágport szikrázó levegő.
azt hiszem mi is így érünk egymásba, ilyen szálakon át, és a lelkünk olyan teljesen kapcsolódik össze, hogy ettől érzi a tudatunk, hogy amikor egymást öleljük az valahol végtelenül mély.
