shangrila

egyre könnyebb a testem... csütörtök óta gyakorlatilag nem eszem, és érzem ahogy egyre könnyebbé válok, egyre közelebb kerülök talán a lelkemhez... érzem ahogfy változik a gondolataim hullámzása is... talán máshogy kapcsolódnak a szinapszisok, máshogy szalad az elektromosság az idegnyúványokon... érzem h kell ez a lélek-kapcsolódáshoz. mosolygok, nem vagyok boldog, de mióta egymásra találtunk a legnagyobb félelem eltűnt. mosolygok, egyre felszabadultabban... furcsa, féllábú eufória ez, minden vágy feléd mozdul... szelíd bölcsesség tartja lélegzetével őket, megtaláltalak...de neked jönnöd - súg a lelkem... a tudatom néha felsír - ne menj - és utánad rohanna, tiszta szerelem nyugodt erejével öleli át a lekem, és érzem, hogy az önző, mindent a hétkönapok szerint tudni és uralni akaró, saját maga által keltett illúziókat őszintén hinni tudó tudat. lassan megbékél, és felveszi a lelkem alakját, és már nem harcol ellene, ahogy mindent átitat a lelkemből tőled istenként sóhajtó békés szeretet-áhítat...
a te tudatod még harcol, még őszintén hiszi, számít az idő,
még azt hiszed számít, hogy előbb került eléd ő
még nem mered hinni igaz a kettőnkben egymástól ébredő
vonzás, a nyugalom, a béke, ahogy egymásba lázasodunk
és együtt repülünk égig, és táncolunk a napsugárban
minden érzésben lelkünk egymásratalált öröme vibrál
és annyira jó, hogy azért nem veszed észre,
mert olyan természetes olyan önkéntelen
ahogy elhagyod
az idő és a földi élet hústörvényeihez ragaszkodó tudatot

már nem félek. minden közös bennünk. tudom. érzem.
és te is, mikor éppen nem gondolkozol, csak hagyod
hogy együtt érintsük önfeledten istent a nyugalmat a lázat a napot.

várok. ha számítana, lélegeznék... talán tudat alatt meg is teszem
újra találkozunk amikor bölcsen sorrenden időn túl leszel
és tudom, érzem, hiszem
jössz hozzám jössz amikor te igazán te,
a lelked leszel