shangrila

megtaláltál. látom a szemedben miért kerestél, de nem szólhatok még. leülsz mellém, lehunyod a szemed és megszólalsz, mintha magadnak mesélnéd a gondolataidat...
ülünk a kertben, lehunyt szemmel. észre sem vesszük, és már beszélgetünk.
szeretem a gondolataidat, elkeseredve is tiszta, szép mintákká szövöd őket. nem akarsz hazudni nekem, ha tévedsz éppen, őszintén tévedsz, ha sóhajt a lelked, úgy fogod vissza, hogy magad elől rejted a mozdulatot, nem előlem. szeretem a gondolataidat. szeretem ahogy küzdesz, szeretem azt is, ahogy ellenem küzdesz, mikor egy illúzióval harcolsz magadban, mert ismerem az érzést, átéltem a kétségeidet. szeretem ahogy elmosolyodsz, ahogy szomorkás könnyfátyolon átszikrázik az igazi lényed, és minden mosolyodban tisztán sugárzol...
nem, tündér, nem az ördög küldött - ha emlékszel még, istenhez jutottunk nemrég... - te hívtál, mert vágysz engem valahol mélyen, és most akarsz, amikor az utolsó illúzió tűnik túl igaznak, és én jöttem, mert vágylak valahol mélyen, és kerestelek, és akarlak.
szeretem ahogy tudsz egy illúzióban is hinni, mert érzem milyen a remény, ami olyan kétségbeesetten kapaszkodik, mert azt hiszi az az egyetlen fogódzkodó.
szeretem ahogy tagadsz engem is, mert tudom, addig tart csak, amíg az a tiszta remény fel nem ismeri az emléket: volt már hogy együtt lebegtünk
és te emlékszel.

felébredtél, csipkerózsika? :)

álmodj szépet, csipkerózsika

várlak.. megjelensz... megremegek, a szívem dobogni kezd...suttogásnyira vagy tőlem, hiába érzem, én nem szólhatok... állok szótlanul, lüktet bennem illatod...

ezt a naplót azért nem tettem az oldalamra, hogy véletlenül sem kelljen olyasmit látnod, érezned, amit nem szeretnél... reméltem, hittem, hogy ha igaz, megkeresel amikor szeretnél, amikor gondolsz rám...
nehéz lenne leírni, mit éreztem amikor meghallottam a hangod itt... de talán nem is kell leírnom, te érted...
akartál, akarsz tudni engem, kerestél, mert érzel valamit, valamit, ami egymáshoz vonz minket...
és a szelíd, mély erő bársony szél...
átmelenget... felemel... megtart... kísér...

ahogy szikrázik a nap és átmelegít...
becsukom a szemem és azt álmodom sétálunk...

szikrák az égből édes napsugár
te tavasszal táncoló fényszirom-világ
adj békét és életet legalább egy teljes napon át
adj idő-cseppekben végtelen álmot
kicsikavics-csillagnak lélekvirágot
mézarany délutánt, nyugalom kincset
felhők közül előcsillanó végtelen ég-kék istent

talán néha úgy érzed, egyszerűbb lenne minden ha nem lennék, de
ha tudnálak nem szeretni, ha tudnék nem várni rád... lenne egy perc valamikor, amikor azt éreznéd, valami elveszett...
és ezt nem tehetem.

megremeg a szívem és szeretnék átnyúlni az időn, hogy mosollyá simogassam azt a szomorkás pillanatodat. ha tehetek bármit, hogy boldogan és önfeledten érintsd az eget... kérlek szólj...

nagyon nehéz csendben maradni... nem szólni, csak várni némán...
talán az ember amikor vár nem tétlen csak az időben és önmagában keres...

jégnyugta, csend

megint ég felé, és talán ha szárnyat bont el is éri...

az ég felé... de soha el nem érve...

kiakadtam. és nincs is ebben semmi meglepő, szikrázik a nap, jó idő van, mennék sétálni, csak hát nem egyedül...
és ebben az életben pont az ilyen apró, de nekem fontos dolgok az elérhetetlenek...
egy jóleső séta, vagy beszélgetés a langyos estében..
és így tud fájni minden jó dolog, a megoszthatatlansága keserít meg mindent..
és ebből olyan rohadtul elegem van, hiszen gyakorlatilag másról nem is szól az életem

és nem szólhatok, és nem tehetek semmit, csak ázok benne újra és újra tehetetlenül

lassan megint elmúlik egy hét...
parázs izzik mélyen, de nem lobban láng, nem szabad, hiszen nem találkoztunk újra még...

eeehhhh, nabasszameg, félhatkor sípol az ébresztő, korábban kell bejönni... nagynehezen kimászok ágyból, de kétmásodpercenként resetel az agyam... kávé, cigi, kávé cigi...
lemászok a kocsihoz, kiveszem és felhozom a rádióból a vincsesztert, mire sikerül magamra rángatnom a gatyát átcsorog szépen a winyóra az új tiesto...
és amiért érdemes felkelni:
suhanok a még néptelen utakon át a városon, és mindent kitölt közben a zene - tiesto - in search of sunrise 6 london, promo-mix - és az időnként aládúdoló kipufogóhang...

aztán beérek, és megölelem a kávéautomatát :) majd próbálok ébren maradni...

még mindig...

szeretem ezt a képet... és rád gondolok.

este van és tavasz is, már csak te hiányzol
gondolathullámot küldök érted
- belső suttogás csendesen,
nem kell, hogy tudd, miért mosolyodtál egy pillanatra el -
lassan mozdul, ma az enyhén virágillatú szél is lágyan hangtalan,
csak végigsimít puhán,
éppenhogy érzed,
mintha egy ébredő álmot segítene át az első tavaszi éjszaka kapuján
azt libben tovább, mert neki még dolga van
fölöttünk és bennünk ugyanaz az ég
erős, szelíd, végtelen mély idő, bársonycsillagok
valahol a szirmodhoz simult az illatodban az éjszaka
és egy álmodban hívtál
és én a feléd suhanó édes tavaszi szél vagyok

mindjárt húzunk kosarazni egyet, előtte édesfüst, viszont gyors ideteszek egy kutyuképet, mert ma kuty akartam postolni, de majd csak ha visszajövök :)
szóval lili, a fehérmalacz, aki a világ legjobb kutyája, és megtisztelt azzal h az enyém :) :

tegnap nem volt netem otthon, úgyhogy ma írom...
nem változik bennem semmi attól, hogy nem beszélünk. várok ugyanúgy csendben, elvégre nem tehetek mást, egy darabka avgyok csak, aki nem egész a másik fele nélkül.
annyiszor megírtam-megzenéltem-megfestettem ezt az érzést, látod, itt ez a régi zene, ugyanerről szól, ahogy kereslek (a másik felemet) mindenkiben amíg nem találkoz(t)unk...
a zene innen letölthető: ha lehetne.mp3 - egyébként ákossal közösen csináltuk, a kornyikálás és a szöveg az viszont egyedül az én bűnöm...
és a verset pedig itt lehet elolvasni.
szóval ezt érzem...
"ahogy az egészbõl tört millió kis darab
mint az ember
magára marad
és a darab újra egésszé lenne
mert mi mást tehetne?
lenne valaki része
ha lehetne... ha lehetne... "

eső egy másik világban... jópár évvel ezelőtt festettem. akvarellpapír, tempera, tudattágítás. egyébként a fürdőkádban készült, kézzel, zsepivel, zuhannyal...
szeretem a vizet asszem.

eszembe jutott az előbb a lou reed féle perfect day, mint hiányzó érzés, aztán az is, hogy annak idején - 4-5 évvel ezelőtt- csináltam belőle egy magyar változatot, nem fordítottam le a szövegét, csak írtam hozzá egyet, ami eszembe jutott a zenéről.
szóval a perfect day magyarul, de nem fordítva, hanem új szöveggel letölthető innen:
loureed-zoldi-perfectday-magyaremake.mp3 
kornyikáláson nem röhög, hanem jelentkezik, ha jobban el tudja énekelni, és felvesszük.

további ingyenes zeneletöltés itten.

szomorkás kép, és érdekes módon valamiért egy csomó ismerősömnek ez volt a kedvence. már nincs nálam, szlovákiába került végülis. papír, tempera

 

tévedtem, van még festett kép ami nem került még fel, szóval elnézéskérés és hasonlovak. szóval a csiga teremtése, klikkelés után nagyobbacska lesz.