shangrila

az ég felé... de soha el nem érve...

kiakadtam. és nincs is ebben semmi meglepő, szikrázik a nap, jó idő van, mennék sétálni, csak hát nem egyedül...és ebben az életben pont az ilyen apró, de nekem fontos dolgok az elérhetetlenek...egy jóleső séta, vagy beszélgetés a langyos estében..és így tud fájni minden jó…

lassan megint elmúlik egy hét... parázs izzik mélyen, de nem lobban láng, nem szabad, hiszen nem találkoztunk újra még...

még mindig...

szeretem ezt a képet... és rád gondolok.

este van és tavasz is, már csak te hiányzolgondolathullámot küldök érted- belső suttogás csendesen,nem kell, hogy tudd, miért mosolyodtál egy pillanatra el -lassan mozdul, ma az enyhén virágillatú szél is lágyan hangtalan,csak végigsimít puhán,éppenhogy érzed,mintha egy ébredő…

szeretem az eget, a csillagokat, a felhőket a folytonos változásban... talán az ég csak egy végtelen vászon, ahol isten játszik a színekkel és a formákkal.felhőfotók megint  

felhőfotók itten most. továbbra is a gépemen lévő többgigányi tavalyi fotót próbálom kiválogatni. hát tessék, mostan égképek.

annyira rohadtul nem könnyű ez így. saját magadnak iszonyú kemény szabályokat állítani, majd azokat betartani. és az első: nem keresed, majd jön, ha szüksége van rád. azt gondolná gyanútlanul az ember, szép és jó dolog, ha két ember úgy beszélget, hogy egészen egymásba…

újabb kicsi kavics zene itt .a második rész címe eszmélés

szerelmesen arra kell felkészülni, hogy akár a teljes életet kell magányosan leélni, ezzel a tudattal kell minden reggel felébredni, és így boldognak lenni.ha a másik feledtől kell elszakadnod, nem csak a szerelmedet veszíted el, a lelki társadat, a barátodat, a szerelmedet, azt akivel…

tegnap volt hatodik napja, hogy gyakorlatilag nem ettem. előrevetítem, elbasztam. azért csak ma írom le, mert nem igazán tudtam tegnap éjjel már...kezdtem teljesen könnyűvé válni, úgy terveztem ma utazom... a gyomorfájás is kezdett elviselhetővé szelídülni, néhány megingástól…

tessék, egy zene kicsikavics.innen letölthető

ma két képésnyire jöttél, azt játszottuk, hogy távol maradunk., mint két ember, aki kedveli egymást, maga sem tudja miért.finom hálót hoztál, elém rajzolták a gondolataid, csupa lehelletnyi tudatszál,és a szemed súgta, ma nem úgy ismerlek, kérlek ne mozduljál...ma játsszuk…

egyre könnyebb a testem... csütörtök óta gyakorlatilag nem eszem, és érzem ahogy egyre könnyebbé válok, egyre közelebb kerülök talán a lelkemhez... érzem ahogfy változik a gondolataim hullámzása is... talán máshogy kapcsolódnak a szinapszisok, máshogy szalad az elektromosság…

ha most szerettem volna beléd, elhihetném, hogy lesz még más... de nem így történt, most csak ráébredtem, hogy mindig is szerettelek.

vegetaltam amikor jottel, aztan vagy és élek... aztán mikor elmész... erre sincs szó... nem lélegzem amíg nem jössz újra, minzha szépen, csendesen és nyugodtan egyszerűen csak visszatartanám a lélegzetem

addig a pillanatig azt hittem, a magány egyetlen hatásos gyógyszere a skizofrénia... csak az álmaimban mertem mást remélni...az álmaimban mindig volt egy érzés, a tudat, hogy nem vagyok egyedül, és átbolyongtam az álmaimat is ettől a tudattól hajtva, mert mindig éreztem, hogy velem…

talán az álmaimból jöttélés ha már itt vagy – mindjárt minden lettélés ismertük egymást minden szóvalés összeért minden apróság, minden sóhajitt voltál egyszercsak és én már a tiéd voltamelőször beszélünk és már ismersz és ismerlekcsak vagy és én már –…

megérint a napsugár. összefonódva táncolunk az égen gondolataink ritmusára. minden vágy és érzés fellángol és élni édes narancsszín izzás a végtelen kékségben.és innen zuhanni....

meglátni. abban a pillanatban ismerni, szeretni, érezni az összetartozást, hogy a másik feled, akit egész életedben kerestél. belelázasodni. érezni ahogy minden kérdésre választ kapsz, minden értelmet nyer. nincsenek szavak. ha az a szó, hogy szerelem jelent bármit is, akkor ezt,…